Megkéseltek két amerikai kosárlabdázót Romániában
Az eset éjjel történt a kelet-romániai Brailában, egyikük állapota súlyos, a másik sportolóé stabil - közölte az Agerpres hírügynökség.
A 24 éves Darrel Bowie és a 25 éves Joseph McClain egy hónapja igazolt a nemzeti ligában játszó brailai CS Cuza Sporthoz. Több csapattársukkal együtt egy szabadtéri szórakozóhelyen töltötték az éjszakát, ahol hajnali két óra körül tettlegességig fajuló konfliktusba keveredtek egy másik társasággal.
Az Obiectivbr.ro portál értesülései szerint a mellékhelyiség előterében támadt rájuk késsel egy büntetett előéletű, közismert alvilági figura, és mindketten számos sérülést szenvedtek.
Mindkettőjüket megműtötték, a súlyosabb állapotban lévő, fiatalabbik játékost kezelőorvosai egy bukaresti kórházba akarják áthelyezni. A helyi média szerint azonban a sérültek amerikai kórházba szeretnének kerülni, és másik két amerikai csapattársuk is Románia elhagyását fontolgatja.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.