A fehérorosz BATE Bariszav és a görög PAOK teszi teljessé az L csoportot, amelyben a magyar bajnok a Chelsea-vel is megmérkőzik. Péntek kora délután Monacóban kisorsolták az Európa Liga csoportkörét, amelyben hat év után újra van magyar résztvevő, a MOL Vidi.
Az Európa Liga legerősebb csapatát sikerült kifognia a Mol Vidinek, cserében kifuthat a legendás Stamford Bridge gyepére Londonban. A magyar bajnokot szó szerint legutolsóként húzták ki a monacói ceremónián, így már tudni lehetett, hogy is néz majd ki a székesfehérváriak négyese.
- Chelsea
- PAOK
- BATE Bariszav
- MOL Vidi
A Vidi tehát az angol főváros mellett Bariszavba és Szalonikibe tehet látogatást. A Chelsea a kiemeltek kalapjából került az L jelű csoportba, a PAOK a második, a BATE a harmadik, a Vidi pedig a negyedik kalapból. A hat forduló után a csoport első két helyezett csapata folytathatja az egyenes kieséses rendszerben. Hozzájuk ezen a ponton csatlakozik a Bajnokok Ligája nyolc csoportjának harmadik helyen végzett csapata.
Hogy mennyi esélye van a Vidinek, azt nehéz megmondani. A magyar csapatok az utóbbi években sosem érték el a csoportkört, idén viszont a hazai bajnok kifejezetten erős játékkal verekedte ki a továbbjutást, és még a Bajnokok Ligájától sem volt távol.
Annyi biztos, hogy vannak olyan csoportok, amelyekben a második megszerzésére kevesebb az esély, mint az L jelűben. A H csoportban találkozik például a Lazio, a Maseille és a Frankfurt. A G csoportban a Villareal, a Szpartak Moszkva, a Rapid Wien és a Rangerns küzdhet, míg az E jelű négyesben az Arsenal és Sporting mellett nem nagyon teremhet másnak is babér.
- A csoport: Bayer Leverkusen (német), Ludogorec (bolgár), FC Zürich (svájci), AEK Larnaca (ciprusi)
- B csoport: Salzburg (osztrák), Celtic Glasgow (skót), Leipzig (német), Rosenborg (norvég)
- C csoport: Zenit (orosz), FC Köbenhavn (dán), Girondins Bordeaux (francia), Slavia Praha (cseh)
- D csoport: Anderlecht (belga), Fenerbahce (török), Dinamo Zagreb (horvát), Spartak Trnava (szlovák)
- E csoport: Arsenal (angol), Sporting Lisboa (portugál), Qarabag (azeri), Vorszkla Poltava (ukrán)
- F csoport: Olympiakosz (görög), AC Milan (olasz), Real Betis (spanyol), Dudelange (luxemburgi)
- G csoport: Villarreal (spanyol), Rapid Wien (osztrák), Szpartak Moszkva (orosz), Glasgow Rangers (skót)
- H csoport: Lazio (olasz), Olympique Marseille (francia), Eintracht Frankfurt (német), Apollon (ciprusi)
- I csoport: Besiktas (török), Genk (belga), Malmö (svéd), Sarpsborg (norvég)
- J csoport: Sevilla (spanyol), FK Krasznodar (orosz), Standard Liege (belga), Akhisar Belediyespor (török)
- K csoport: Dinamo Kijev (ukrán), Asztana (kazah), Rennes (francia), Jablonec (cseh)
- L csoport: Chelsea (angol), PAOK (görög), BATE Boriszov (fehérorosz), VIDI FC (magyar)
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.