Sport MTI 2018. augusztus. 28. 16:48

Sorra mondják le válogatottságot az angol játékosok

Jamie Vardy és Gary Cahill bejelentette: köszöni, ennyi volt.

Vardy, a Leicester City támadója azt mondta, a jövőben klubkötelezettségeire szeretne összpontosítani, ezért azt kéri, az angol labdarúgó-válogatott összeállításánál többé ne vegyék figyelembe.

A 32 játékos, aki tagja volt az idei, oroszországi világbajnokságon negyedik helyezett csapatnak, elárulta: közölte Gareth Southgate szövetségi kapitánnyal a döntését, és abban maradtak, ha sérülések miatt mégis be kell ugrania, azt vállalja.

"Őszintén szólva egy ideje már foglalkoztat ez a lépés. Nem leszek fiatalabb, s láthatóan a kapitány a fiatalítás mellett van, ez a vb-n meg is hozta az eredményt. Ezért azt mondtam neki, jobb, ha engem már mellőz, s a fiatalokat kezdi beépíteni a csapatba" – mondta a Guardiannak Vardy, aki a vb alatt leginkább a kispadról figyelte a mérkőzéseket, s ahogy fogalmazott, ez is befolyásolta a döntését.

A húszas évei végén berobbanó futballista 26 alkalommal szerepelt az angol nemzeti együttesben, és hét gólt szerzett.

Gary Cahill hasonló döntést hozott. A Chelsea védője szintén abban állapodott meg Southgate-tel, hogy ha szükség lesz rá, rendelkezésre áll.

Cahill 61-szeres válogatott, néhányszor kapitánya is volt a csapatnak.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.