Mindkét csapat tudta: amelyik ezen a meccsen kikap, az a csoportkör után mehet is haza. Megfelelően eseménytelenül telt az első félidő, amíg a 40. percben talán a kolumbiaiak számára is meglepően, megszerezték a vezetést. A második játérészben a lengyelek támadni próbáltak, de a gólokat nem rúgták, hanem kapták.
A hatékonyság nyert Kazánban: Kolumbia válogatottja háromszor találta el a kaput és három gólt szerzett. A lengyelek kontrolláltan próbáltak játszani, lassan építkezni, de az első félidőben csak a szögletek számában tudták igazolni támadó szándékukat. Egyébként nem nagyon akart sikerülni semmi.
A James Rodríguezzel kezdő dél-amerikaiak nehezen találták az ütemet, az első félidőben lövést sem nagyon adtak le. Aztán szinte a semmiből, egy kolumbiai szögletet követően James szépen tekerte be a labdát, és Yerry Mina befejelte a vezető gólt. Mivel jelentősen nem növelte a továbbjutás esélyeit a győzelem sem, de a vereség a véget jelentette, a semleges szemlélő azt hitte, jönnek a lengyelek percei. Hát, nem.
A lengyelek kitámadva sem hoztak össze szinte semmit. Beszédes, hogy az egész meccs alatt kétszer találták el mindössze a kaput, miközben három góllal vásárolhattak volna maguknak folytatást. A labdabirtoklás sem változott meg az európaiak számára, a védelmük viszont kihagyott. A kolumbiaiak több helyzetet elszórakoztak, de volt két kontra, amelyet látványosan, hidegvérrel befejeztek. Falcao és Cuadrado két találata jelentette a lengyelek végét. És Lewandowski számára nem volt semmi megnyugvás, távoli lövését is kifogta az egész meccsen keresztül sokszor ápolt Ospina.
A csoportban tehát a japánok és a szenegáliak egyaránt 4 ponttal állnak az első helyen. Kolumbia viszont saját erőből juthat tovább, ha a harmadik meccsén veri Szenegált.
LENGYELORSZÁG–KOLUMBIA 0:3
2018. június 24., 20 óra, Kazán
Lengyelország: Szczesny - Piszczek, Bednarek, Pazdan (Glik, 80.) - Bereszynski (Teodorczyk, 72.), Krychowiak, Goralski, Rybus - Zielinski, Kownacki (Grosicki, 57.) - Lewandowski
Kolumbia: Ospina - Arias, D. Sanchez, Yerry Mina, Mojica - Aguilar (Uribe, 32.), Barrios - Ju. Cuadrado, James, Quintero (Jefferson Lerma, 73.) - Falcao (Bacca, 78.)
Gól: Yerry Mina (40.), Falcao (70.), Ju. Cuadrado (75.)
Sárga lap: Bednarek, Goralski
Játékvezető: Cesar Arturo Ramos Palazuelos (Mexiko)
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.