Sporttörténelmet írt egy magyar karatés
Hárspataki Gábor ezüstérmet nyert az újvidéki karate Európa-bajnokságon, kontinensviadalon korábban ilyen előkelő helyen még egyetlen magyar versenyző sem végzett.
A 75 kilogrammosok mezőnyében Hárspataki négy győzelemmel jutott döntőbe, ellenfelei addig pontot sem tudtak csinálni rajta. Az MTK versenyzőjét a fináléban az azeri Rafael Agajev győzte le 2-1-re, aki így 11. Eb-aranyérmét gyűjtötte be.
"Szomorú vagyok, mert nem sikerült nyernem. Annak viszont örülök, hogy sporttörténelmet írtam a döntőbe jutásommal" – mondta a verseny után Hárspataki. Hozzátette: korábban volt már kilencedik, hetedik, ötödik, tavaly pedig harmadik az Eb-n. "Remélem, ez a tendencia folytatódik" – tette hozzá.
A 2013-as budapesti Eb-t leszámítva, amelyen öt magyar bronz született, még példa korábban arra, hogy a magyarok egynél több érmet szereztek volna egy kontinensviadalon, az újvidéki versenyen azonban Hárspatakin kívül Tadissi Martial is dobogós helyen végzett. Az UTE versenyzője a 67 kg-ban nyert Eb-bronzérmet, pályafutása során harmadszor.
A karate szerepel a 2020-as, tokiói olimpián, a kvalifikációs sorozat rövidesen kezdetét veszi.
Az 53. karate Eb keretein belül először rendeztek kontinensviadalt a parakaratésok számára. A 2024-es paralimpiára pályázó sportág rangos megmérettetésén a tanulásban akadályozott férfiak mezőnyében Csatári János a selejtezőkből bejutott a döntőbe és – akárcsak a 2016-os, linzi világbajnokságon – a második helyet szerezte meg. Ezzel ő lett Magyarország első parakarate Eb-érmese.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.