Sport MTI 2017. december. 08. 11:00

Titok, milyen számokban indul Hosszú Katinka az Eb-n

Az úszószövetség hivatalos közleménye szerint csak a rajt előtt hozza majd nyilvánosságra a listát.

A Magyar Úszó Szövetség tájékoztatása szerint a koppennhágai rövidpályás úszó-Eb-n 32 magyar versenyző vesz részt, akik az előzetes tervek szerint 103-szor állnak rajthoz egyéni számokban. A magyarok a házigazdák és az olaszok mögött a harmadik legnépesebb csapatot alkotják.

A szervezet közleményében az olvasható, hogy Hosszú szokásához híven csupán a rajt előtt kívánja nyilvánosságra hozni, mely számokban indul, annyit azonban elárultak, hogy kilenc távon kérte a nevezését, ami a legtöbb az egész Eb-mezőnyben. E tekintetben klubtársai is követik a példáját: a férfiaknál Dudás Dániel a tervek szerint nyolc, Földházi Dávid pedig öt számban áll rajthoz, ami a legtöbb az urak között.

Az MTI ugyanakkor a végleges nevezési lista alapján megírta, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú címvédőként ugrik majd vízbe 100, 200 és 400 méter vegyesen, valamint 100, 200 és 50 méter háton, míg 100 és 200 méter pillangón regnáló világbajnokként áll rajtkőre, e mellett 400 méter gyorson méretteti meg magát.

A magyar csapat vasárnap indul Koppenhágába.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.