Sport hvg.hu 2017. november. 29. 09:59

Klubja legnagyobb hazai riválisához szerződik a Veszprém kapusa

2018 nyarán a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatába szerződik a horvát válogatott kapus, Mirko Alilovic.

A hírt a klub honlapján jelentették be. "Sikeres tárgyalássorozaton vagyunk túl, örömmel jelentem be a szegedi szurkolóknak, hogy a jövő nyártól hároméves szerződést kötöttünk Mirko Aliloviccsal. A horvát kapus nagy erőssége lehet a csapatunknak, számára szimpatikus volt az a terv, amelyet felvázoltunk, így örömmel írta alá szerződését" – idézte az oldal Szögi Nándort, a Mol-Pick Szeged igazgatóját.

Alilovic a horvát válogatottal egy világbajnoki és két Európa-bajnoki ezüstérmet, 2012-ben Londonban olimpiai bronzérmet nyert.

Az 1985. szeptember 15-én, Ljubuskiban született Mirko Alilovic a helyi Izvidac csapatában kezdte pályafutását, majd háromszoros bosnyák bajnokként szerződött Spanyolországba, a Leónba. Ott öt évet húzott le 2005-től 2010-ig, többek között a szegedi nevelésű Laluska Balázs is csapattársa volt. Egy évre a szlovén Celje következett, majd 2011-től a Veszprém együttesét erősítette.

Közben a Veszprém hivatalosan is bejelentette, hogy visszatér a klubhoz Sterbik Árpád. A világklasszis kapus két évre írt alá a régi-új csapatához, szerződése 2018. július 1-től 2020. június 30-ig szól.

Sterbik Árpád a szerbiai Zentán született 1979. november 20-án. Az RK ADA csapatában kezdte a pályafutását, majd 2001-ben szerződött Veszprémbe, ahol három szezont töltött el. Mindhárom idényben magyar bajnoki címhez és Magyar Kupa-győzelemhez segítette a csapatot, valamint 2002-ben Bajnokok Ligája döntőt is játszott az "Építőkkel".

MTI / Kovács Anikó

2004-ben a BM Ciudad Real (később BM Atlético Madrid) együtteséhez igazolt, akikkel háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját. 2011 és 2014 között a Barcelona kapuját védte. A spanyolországi évek alatt összesen hétszer nyerte meg a bajnokságot és háromszor a spanyol kupát.

2014-ben a Vardar Skopjéhoz vezetett az útja. A macedón csapattal minden idényében megnyerte eddig a bajnokságot és a kupát is, valamint a SEHA Liga legutóbbi kiírását is. 2017-ben a bajnokok Ligáját is megnyerte a Vardarral, ráadásul őt választották a BL Final4 legjobb játékosának.

A szerb válogatottal két alkalommal, míg a spanyol nemzeti csapattal egyszer lett világbajnoki bronzérmes.

Egyéni elismerésekből is jutott szép számmal a 2 méter magas és 118 kg súlyú hálóőrnek. Ezek közül mindenképp említést érdemel, hogy 2002-ben az év magyar kézilabdázója lett, 2005-ben pedig a világ legjobb játékosának választották.

párizsi olimpia 2024