1-0-ra legyőzte a világbajnoki résztvevő Costa Rica csapatát a Groupama Arénában.
A csapat utolsó, barátságos mérkőzésen foghíjas lelátók várták a csapatokat. A találkozó első részében az okozta a legnagyobb izgalmat, hogy két videotonos játékos, Varga és Vinícius összerúgott, emiatt pár perccel később utóbbit le kellett cserélni, ráadásul másik klubtársa, Pátkai helyett is a kispadról érkezett új ember sérülés miatt.
A huszadik perctől kissé élénkebb lett a tempó, mindkét csapatnak voltak ígéretes akciói, előbb inkább a vendégek veszélyeztettek, aztán a magyarok, majd a 36. percben Nikolics szemfüles góllal vezetéshez jutatta a hazai csapatot. Ez érezhetően feloldotta a görcsösséget a játékosokban, mert onnantól felszabadultabban, bátrabban és nagyobb elánnal futballoztak a szünetig. Különösen Ugrai volt elemében, aki a jobb oldalon többször látványos cselekkel verte át a védőket.
A folytatásban is inkább a magyarok kezdeményeztek, teljesen más mentalitással játszottak, mint a luxemburgi fiaskó alkalmával. A magyar csapatnak voltak szép támadásai, nagy helyzetei, Ugrai ziccert is rontott, igaz, úgy tűnt, a vendég védő a lövés pillanatában kicsit megtaszította őt.
Az utolsó húsz percben Szélesi Zoltán együttese egyértelműen a vezetés megőrzését tartotta szem előtt, s bár Dibusznak kétszer nagyot kellett védenie, a magyar válogatott megérdemelten nyert, és zárta győzelemmel az évet.
"Pozitív mérkőzést láthattak a nézők. Ennek a hozzáállásnak kell az alapnak lennie" – jelentette ki Szélesi , aki az MTI kérdésére úgy válaszolt, nagyon örül, hogy győzelmet aratott a válogatott élén, mert szerinte ennél nagyobb szakmai elismerés nincs magyar szakembernek. Hozzátette, ha újra felkérnék, ismét elvállalná és hálás a lehetőségért.
A megbízott szakvezető elmondta, komolynak tűnik Pátkai és Vinícius sérülése is, előbbinek a hajlítóizmával van gondja, utóbbinak pedig saját bevallása szerint nem stabil a térde.
"Dinamikus mérkőzés volt, amelyen kombinatív játékot próbáltunk játszani, néhányszor közel kerültünk a gólszerzéshez is, de nem sikerült egyenlítenünk. Van még javulnivalónk, de időnk is a világbajnokságig" – értékelt Óscar Ramírez, Costa Rica szövetségi kapitánya, akire ezt követően össztűz zúdult a közép-amerikai újságírók részéről, amire ő elismerte a válságot, de kezelhetőnek nevezte.
A magyarok három mérkőzést nyertek meg és hatot vesztettek el a 2017-es évben, és nem jutottak ki a jövő nyári, oroszországi világbajnokságra.
A következő találkozón már a belga Georges Leekens irányítja majd a nemzeti együttest.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.