Pénteken kerültek kórházba, hétfőn engedték ki őket.
A klub honlapja szerint a Bajnokok Ligája-címvédő csapat több játékosát is váratlan fertőzés támadta meg a múlt héten, emiatt a szombatra tervezett, Vasas elleni bajnokit el is kellett halasztani. Ezt október 24-én pótolják.
A kézisek állapota azóta jelentősen javult, az orvosi utasításokat szigorúan betartva a hétvégét pihenéssel töltötték, s kezdik egyre jobban érezni magukat. Hétfőn már edzésbe álltak.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.