Sport hvg.hu 2017. július. 29. 20:15

Kétszer varázsoltak a magyar úszók szombaton - összefoglaló

Hosszú Katinka és Milák Kristóf két ezüsttel gazdagította a magyar csapat éremkollekcióját.

Arannyal felérő ezüstérmet nyert Hosszú 200 méter háton a vizes világbajnokság utolsó előtti napján. A szám olimpiai második helyezettje – akit Rióban hatalmas hajrával előzött meg az amerikai Maya DiRado – az 1-es pályán vágott neki a négy hossznak, tökéletesen kapta el rajtot, az első fordulónál harmadik volt, de olyan jól rúgta el magát a faltól, hogy pillanatok alatt az élre állt. Főként ennek köszönhetően az utolsó hosszt is elsőként kezdte meg, ám a táv vége előtt 25 méterrel a címvédő ausztrál Emily Seebohm hatalmas hajrát nyitott, és a hátrányát ledolgozva előbb az amerikai Kathleen Bakert, majd Hosszút is megelőzte. Hosszú végül fantasztikus országos csúccsal, 2:05.85 perces idővel csapott a célba.

"Nagyon szerettem volna érmet nyerni, majdnem arany lett belőle. Egyéni csúcsot úsztam, ennek is nagyon örülök" – mondta Hosszú, majd hozzátette, kicsit elkalkulálta magát az elődöntőben, így utólag az ezüstérmet tekintve még inkább bosszantotta volna, ha nem jut fináléba.

Milák fantasztikus

A második magyar érdekeltségű döntőben a 17 éves Milák Kristóf és Cseh László is ott volt a szám olimpiai bajnoka, Joseph Schooling és a kétszeres ötkarikás Caeleb Dressel mellett.

A két magyart óriási hangorkán fogadta, a 200-on ezüstérmes, ezen a távon olimpiai második Cseh a 7-es pályán, míg az előfutamban, majd az elődöntőben is junior világcsúcsot úszó – utóbbival Cseh országos rekordját megjavító – Milák a 3-ason állt rajtkőre. Cseh ezúttal is lassan startolt, Milák azonban nem esett ebbe a hibába, de így is csak hatodiknak fordult, míg a 31 éves Cseh nyolcadiknak.

A második ötven méteren látszódott, hogy csak a fiatalabbik magyar lehet versenyben az éremért, elképesztő hajrájával Schoolingot is megelőzve végül második lett. Cseh 50.92-vel végzett ötödikként.

"Láttam magam mellett Dresselt, már az első ötvenen is jól tudtam tartani vele az iramot. A másodikon aztán olyan sebességgel jöttem, amit én sem tudtam elhinni. Mikor láttam, hogy még mindig mellette vagyok, tudtam, hogy jó idő lesz, de azt nem, hogy ennyire" – mondta Milák.

Cseh arról beszélt, hogy nagyon élvezte az úszást. "Csak egy egészen kicsi plusz dinamika hiányzott. Nem baj, lesz min javítani az elkövetkező időszakban" – mondta, majd gratulált Miláknak is. "Fantasztikusan nagyot úszott, remélem, jövőre vissza tudok vágni.

Bohus kétszer

Bohus Richárd összesítésben a tizedik helyen zárt 50 méter háton, így nem jutott döntőbe. 24.82 másodperces országos csúcsától mindössze hat századdal elmaradva futamában ötödik lett.

Duplázott viszont: nem sokkal a sprintszám után medencébe ugrott a 4x100-as vegyesváltó tagjaként is. A vele, Kozma Dominikkal, Jakabos Zsuzsannával és Verrasztó Evelynnel felálló csapat végü hatodik lett. A számot az amerikaiak nyerték világcsúccsal.

Kapás Boglárka is befejezte szereplését a világbajnokságon: a szám olimpiai bronzérmese 800 méter gyorson az ötödik helyen ért célba 8:24.41 perces idővel.

Már 200 méter után jelentős hátrányba került a második és harmadik helyezettel szemben, míg az amerikai Katie Ledecky már ekkor nagy fölénnyel vezetett. Több mint a táv felét megtették, amikor nagyjából három testhosszra nőtt a különbség Kapás és a dobogósok között, így kezdett egyértelművé válni, hogy a negyedik helyért csatázhat a hazai közönségkedvenc. A harcot végül a spanyol Mireia Belmonte nyerte Kapással szemben, aki így ötödik lett. Ledecky az ötödik aranyát vehette a Duna Arénában.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.