Persze sima vandalizmus is lehet, ugyanakkor tény, hogy a környéken egyetlen más tábla nem járt olyan pórul, mint a hamarosan kezdődő Fina világbajnokság útbaigazító alkalmatossága. Az Árpád-híd budai oldalhoz közeli részén kaptuk le, ahogy a kifejezetten VIP-sportoló-média körnek szánt, szokásos közlekedési tábláknál jóval nagyobb táblát ismeretlenek szabályosan kidöntötték. Mivel a hídon közlekedő gyalogosoknak, futóknak és bicajosoknak útban volt, nem sokkal később az út szélére vonszolták - itt hevert péntek reggel ilyen szerencsétlenül és egyben elég balesetveszélyesen. Nem mintha a folyamatosan dráguló rendezvény kockaépítménye a túloldalon ne látszódna messziről, de lássuk be, azért a ráköltött csilliárdok miatt a rombolásnak van némi pikáns mellékzöngéje:
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.