Sport MTI 2017. június. 11. 13:38

Vízilabda: Magyarország a negyedik a szuperdöntőben

Az oroszokkal nem bírtak a lányok, a kapitány szerint fejben és fizikálisan is elfáradtunk. Viszont kerestünk 25 ezer dollárt.

A negyedik helyen végzett a magyar női vízilabda-válogatott a világliga sanghaji szuperdöntőjén, miután a vasárnapi bronzmérkőzésen 9-7-re kikapott Oroszország csapatától. A magyar együttes a negyedik helyezéssel 25 ezer dollár pénzdíjat kap. A magyar együttes 2005, 2010 és 2013 után negyedik alkalommal zárt a negyedik helyen a világligában. Eddig a 2004-ben indult sorozat nyitányán szerepelt a legeredményesebben, amikor második lett. Bronzérmet még sosem szereztek a magyarok, akik hét alkalommal nem is jutottak a selejtezőből a - hol hat-, hol nyolccsapatos - döntőbe, kétszer pedig el sem indultak a világligában. Bíró Attila, szövetségi kapitány így nyilatkozott: "Az utolsó két mérkőzés kivételével minden a várakozásainknak megfelelően alakult. Benne volt a pakliban, hogy a végére egy kicsit elfáradunk. Embert próbáló feladat volt ez a torna, a játékosok fejben és fizikálisan is elfáradtak. Tudtuk, hogy az oroszok mit fognak játszani, de a passzaink többször is rosszul sikerültek, ezt pedig kihasználták. Ha frissebbek lennénk, nyilván ez is másként alakult volna" - nyilatkozta az edző az M4 Sportnak.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.