Sport hvg.hu 2017. január. 16. 10:10

Nagy László nincs jól, cserél a kéziválogatott

Kénytelen volt kihasználni első cseréjét a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Nagy László helyett a chilei válogatott ellen Gulyás Péter játszik majd. Gulyás eddig is a csapattal együtt készült, de Iváncsik Gergőhöz hasonlóan nem volt tagja a szűk keretnek.

"Laci sérülése miatt döntöttünk a csere mellett, Gulyás Peti már Chile ellen pályára léphet" – idézte Javier Sabaté szövetségi kapitányt a szövetség Facebook-oldala.

"Nagy László bokarándulása egyelőre nem jött rendbe, ezért őt nem tudjuk használni. Gulyás Péter balkezes játékosként a csapat segítségére lehet ebben a helyzetben. Az ő becserélésével tehermentesíteni szeretnénk Harsányit, aki nagyon sok időt töltött a pályán az eddigi két csoportmeccsen" – tette hozzá Debre Viktor, a spanyol szakvezető segítője.

A csapatkapitánynak még az első, Németország elleni mérkőzésen sérült meg a bokája.

A világbajnokság során összesen két cserére van lehetőség, a 28 fős kereten belül. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy Nagy már nem játszhat a vb-n, a kikerült játékost ugyanis vissza is lehet cserélni.

A válogatott egyik kapusának, Mikler Rolandnak pénteken családi okok miatt kellett hazautaznia a franciaországi vb-ről. Akkor azt közölte a szövetség, hogy Mikler a hétfőn 17:45-kor kezdődő meccsen újra a csapat rendelkezésére áll majd.

Nagy László: Talán ez az utolsó világversenyem

Nagy László csapatkapitány úgy fogalmazott, hogy a Franciaországban zajló világbajnokság talán az utolsó nagy nemzetközi tornája a magyar férfi kézilabda-válogatott színeiben.

párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.