Sport hvg.hu 2016. augusztus. 23. 12:33

Kitiltották az oroszokat a paralimpiáról

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság szigorúbb volt, mint a NOB, és úgy, ahogy van, kitiltotta a teljes orosz csapatot. Egy bíróság kedden visszadobta az oroszok fellebbezését, így hivatalossá vált az eltiltás.

Oroszország nem vesz részt a szeptember 7-én kezdődő riói paralimpián, miután visszadobták az ország kitiltása elleni fellebezésüket - adta hírül a BBC. A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (NPB) tiltására az államilag szervezett doppingolás miatt került sor.

A tiltott szerek nagyfokú használatára a McLaren-féle jelentés mutatott rá, amely részletesen adatolta az orosz állam által szponzorált doppingolást.

Az orosz fellebbezésről határozó döntőbíróság, a CAS szerint a körülményeket nézve a teljes tiltás arányos intézkedés volt, de mint közölték, később majd részletesen is kifjejtik az ítélet indoklását. Az Orosz Paralimpiai Bizottság ráadásul nem csatolt semmilyen bizonyítékot, ami ellent mondott volna az NPB döntését megalapozó tényeknek.

A teljes tiltásról döntő NPB szigorúbban járt el, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amely sokat kritizált döntésével végül engedélyezte az orosz olimpikonok színre lépését Rióban, a nemzetközi doppignellenes ügynökség, a WADA javaslata ellenére.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.