Eduardo Pimentel, a Boyaca Chico társalapítója nem először került összeütközésbe a játékvezetőkkel, aktuális botránya miatt egy évig nem teheti be a lábát egyik stadionba sem.
Pimentelt az után tiltották ki a stadionokból, hogy vasárnap az 1-1-es döntetlennel végződött Atletico Nacional elleni mérkőzés lefújása után megütötte Luis Sanchez játékvezetőt. Pimentel, aki egyben a csapat másodedzője is, még 3,2 millió forintnyi pénzbüntetést is kapott.
"Asumo y acepto, pero jamás hubo puñetazo, mienten": Eduardo Pimentel https://t.co/m5jZRlOGk8 pic.twitter.com/DJHzXMktVW
— Futbolred.com (@futbolred) 2016. augusztus 18.
A sértett elmondása szerint Pimentel megragadta a nyakánál, és az öklével gyomron ütötte. Pimentel az után verte meg a bírót, hogy csapatának egyik játékosát kiállította Sanchez, illetve a klubtulajdonos szerint sorozatosan téves ítéleteket hozott.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.