2016. augusztus. 12. 18:58 MTI Utolsó frissítés: 2016. augusztus. 12. 18:57 Sport

Nem tárgyalják a riói magyar óvást, de átírhatják a szabályokat

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA nem tárgyalja a magyar úszócsapat óvását a férfi váltók kizárásával kapcsolatban, de jelezték, korrigálni fogják a stafétákra benevezett versenyzők szerepeltetésére vonatkozó szabályozást, amely Rióban debütált.

Nincs értelme a magyar fellebbezés megtárgyalásának, mert a váltók nem jutottak a döntőbe, azaz a FINA szempontjából érdemben nincs jelentősége és következménye annak, hogy a kizárás vagy a gyengébb helyezés miatt nem vehettek részt a fináléban - jelentette be Cornel Marculescu, a FINA általános igazgatója.

A férfi 4x100-as és 4x200-as gyorsváltót utólag azért zárták ki, mert nem szerepeltek bennük a kizárólag a váltóra nevezett versenyzők. Ugyanakkor a magyar szövetség szerint ez a szabály csak a döntőre vonatkozna, a fiatalok pedig ott kaptak volna szerepet.

"Megértéssel fogadtuk a magyar csapat érvelését, hogy élni akartak a szabályok adta lehetőségekkel, és rávilágítottak a szabály ellentmondásosságára, amelyet készek vagyunk korrigálni" - mondta Marculescu.

A váltók összeállításáról a szövetségi kapitány határozott, az edző kollégákkal történt konzultációt követően:

"Kiszámoltuk, hogy ha nem is jelentős, de minimális esély van arra, hogy a legerősebb összeállításban döntőbe jussanak. Olimpia négyévente van, sikerült kvalifikálni, örökkön szemrehányást tehettük volna magunknak, ha ezt a lehetőséget kihagyjuk. Természetesen sajnálom azokat a versenyzőket, akik kivívták az olimpiai részvételt, de most mégsem kaphattak szerepet - többségük nagyon fiatal, lesz még esélyük bizonyítani a tehetségüket" - közölte Hargitay Andrást, aki szerint a kimaradók sem potyautasként utaztak, hanem megúszták a szükséges szintidőt.

"Mindezt azért is hangsúlyozom, mert azért is elmarasztalást kaptunk, hogy milyen nagy létszámú, harminchét fős az úszócsapat. Személy szerint én büszke vagyok erre, mert tükrözi a sportág hazai középmezőnyének is az erejét." - mondta.

A szövetségi kapitány megjegyezte, hamis információk is teret kaptak az üggyel kapcsolatban.

"Azt terjesztették, hogy szándékosan elhallgattuk a kizárás tényét, hogy az augusztus hetedikén zajlott verseny kapcsán hozott kizárási döntésről két és fél napig senkit nem tájékoztattunk. A FINA augusztus 9-én, helyi idő szerint este 21.27-kor adta ki a megváltoztatott jegyzőkönyvet, magyar idő szerint másnap, azaz augusztus 10-én, hajnali 2.27-kor. Ennyit a támadások megalapozottságáról" - fogalmazott.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.