Sport MTI 2016. június. 22. 17:15

Nincs a kezdőcsapatban Kádár, Németh, Kleinheisler és Nagy Ádám sem

Előretolt ékként ismét Szalai Ádám kezd a magyar labdarúgó-válogatottban a Portugália elleni, harmadik Európa-bajnoki csoportmérkőzésen.

Szalai a második összecsapáson annak ellenére csak csereként kapott lehetőséget, hogy az osztrákok elleni első találkozón hosszú idő után a kapuba talált.

Bernd Storck szövetségi kapitány egyúttal úgy döntött, a sárga lappal rendelkező négy játékos - Németh Krisztián, Kádár Tamás, Kleinheisler László és Nagy Ádám - nem kezd, azaz a szakvezető nem kockáztatta meg, hogy újabb büntetéssel a nyolcaddöntőben ne szerepelhessenek. Ugyanakkor a 37 éves Gera Zoltán harmadszor is a kezdő tizenegy tagja.

A magyar kaput ezúttal is Király Gábor fogja védeni, azaz immár 40 évesen és 82 naposan lesz minden idők legidősebb játékosa, aki pályára lép Eb-meccsen.

A magyar-portugál összecsapás 18 órakor az angol Martin Atkinson sípjelére kezdődik a Parc Olympique Lyonnais-ben. A magyarok már biztosan nyolcaddöntősök, csak az a kérdés, hogy első, második, vagy harmadik helyen lépnek tovább, míg a portugáloknak legalább döntetlent kell elérniük a legjobb 16 közé jutáshoz.

A várható kezdőcsapatok:

Magyarország: Király Gábor - Lang Ádám, Juhász Roland, Guzmics Richárd, Korhut Mihály - Pintér Ádám, Elek Ákos - Lovrencsics Gergő, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám

Portugália: Patrício - Vieirinha, Pepe, Carvalho, Eliseu - Mario, Moutinho, William Carvalho, Andre Gomes - Nani, Ronaldo

párizsi olimpia 2024
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.