Összesen huszonkét országból ötszáz résztvevőt várnak a szervezők a kyokushin karatésok korosztályos világbajnokságára, Szentesre június 25-én.
A keddi budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a gyerekektől egészen a 25 évesek korosztályig lesznek versenyzők a bajnokságon. A magyar kiós társadalmat 300 versenyző képviseli. A vb-n küzdelemben és formagyakorlatban osztanak ki érmeket.
Brezovai Sándor főszervező elmondta, hogy Európán kívül Ausztráliából is jön válogatott, Romániából négy csapat is indul, a legtöbben pedig a szovjet utódállamokból érkeznek. Az esemény fővédnöke Simicskó István honvédelmi miniszter.
Mészáros János, a Magyar Karate Szövetség elnöke, egyúttal a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke kitért arra, hogy a karate ott lesz a 2020-as tokiói olimpián, ezért különösképpen fontos az összefogás, az egység erősítése a stílusszervezeteknél is. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy a szentesi vb-n minden nagyobb hazai kyokushin szervezet képviselteti magát.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.