Testvérpárharc, újoncok csatája, elátkozott angolok - több szempontból is történelmi volt a franciaországi Európa-bajnokság második napja. Ezenfelül láttunk egy gyönyörű szabadrúgás gólt, és több amatőr kapushibát. A szurkolói erőszakot leszámítva nekünk eddig bejön az EURO 2016.
Az Albánia-Svájc mérkőzéssel kezdődött az Eb második napja; előzetesen arra számítottunk, hogy ez lesz a torna elérdektelenebb mérkőzése. Hogy nem így lett, abban jelentős szerepet játszott a két testvér, Taulant és Granit Xhaka. Egyikük ugyanis az albán, míg másikuk a svájci csapatban lépett pályara - ilyen még nem volt az Eb-k történetében.
Euro 2016, 2. nap - Itt olvashatja a meccsek részletes tudósítását
p>
Nemcsak a testvérharc tette emlékezetessé a szombati meccs, hanem az a tény is, hogy ez mérkőzés volt Albánia történetének első Eb-meccse. A svájciak azonban hamar elrontották az albánok örömét; már az ötödik percben vezetést szereztek.
A szünet előtt az albán csapat csapatkapitánya, Cana bemutatta az Eb legviccesebb mozzanatát azzal, hogy megpróbálta kézzel megszelidíteni a labdát. Természetesen ezért megkapta második sárgáját, így az albán védőnek jött össze az első kiállítás.
Az albánoknak a meccs végén még volt lehetőségük egyenlíteni, de kihagyták az Eb eddigi legnagyobb ziccerét. Ezt a helyzetet nehezebb volt kihagyni, mint belőni - ahogy a sokat látott szurkolók mondanák.
Érdekesség, hogy a közel 30 000 fős albán szurkolótábor nagysága megegyezett Lens városnának (itt rendezték az Albánia-Svájc meccset) lakosságával. Egyébként rengeteg albán él Svájcban, sőt, sok albán focista játszott korábban Svájc valamelyik korosztályos csapatában.
Nagy potyát kapott SzlovákiaA Wales-Szlovákia meccs sem ígért több izgalmat, mint az Albánia-Svájc, de végül a két másik Eb-újonc csatája sem fulladt unalomba. Ezen a meccsen láthattuk a torna eddigi legnagyobb potyagólját - szlovák szurkolók valószínűleg még most is azon gondolkodnak, hogy Bale szabadrúgásánál mi a fenét akarhatott Kozácik, a kapusuk.
A nap egyik legjobb fotóját is ezen a meccsen lőtték: azaz amikor a szlovák szurkerek véletlenül fejjel lefelé terítették ki a nemzeti transzparenst. Erre mondják, hogy kapufa.
Angol-orosz csata a pályán, és azon kívül
A nap rangadóját kétségkívül az Anglia-Oroszország jelentette. A meccs előtt a két ország az utcán is megütközött egymással; angol és orosz szurkolók törték-zúzták Marseille-t; illetve egymást. A rendőrség csak nagy nehezen, vízágyú és könnygáz bevetésével tudta megfékezni az erőszakot. Két angol szurkoló így is megsérült, mindketten életveszélyes állapotban vannak.
Mi nem titkoltan sokat várunk az angol csikócsapattól, és 10 percet leszámítva úgy tűnt, hogy Rooney-ék igazolják elvárásainkat. A mindössze 22 éves Eric Dier gyönyörű szabadrúgás góljával (ez volt a Tottenham játékosának első gólja a nemzeti csapatban) sokáig vezettek az angolok, mígnem az utolsó utáni percben egyenlítettek az oroszok. Az angoloknak azért is lehet duplán fájó az elszalasztott győzelem, mert az 1-1 azt jelenti, hogy Anglia még sosem nyert az első Eb-meccsén.
A balhé a meccs lefújása után is folytatódott, de ezúttal már a stadionban. A hírek szerint az oroszok provokálták a verekedést. Ki gondolta volna az Eb előtt, hogy nem a terror, hanem a szurkolói vandalizmus miatt kell félniük a franciáknak.
Vasárnap a Törökország-Horvátország (15:00), a Lengyelország-Észak-Íroszág (18:00), és a Németország-Ukrajna (21:00) meccsekkel folytatódik az Eb. Ezeket a meccseket is élőben közvetíti a hvg.hu!
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.