Albánia-Svájc, Wales-Szlovákia és Anglia-Oroszország meccsekkel folytatódik az Európa-bajnokság. Dimitri Payet gyögyörű gólt rúgott a nyitómeccsen - csak remélni tudjuk, hogy a második napra is jut egy hasonló klasszis megmozdulás. Mi - nem is annyira titkon - az angolok csikócsapatától várjuk a focivarázst.
1999 május 26. óta óta imádom az angol focit. Nem kicsit, nagyon. Tudniilik ezen a napon játszották azt a legendás Bajnokok Ligája-döntőt, amikor a Manchester United Teddy Sheringham és Ole Gunnar Solskjaer góljaival az utolsó két percben fordított a Bayer München ellen. 12 éves voltam akkor; és egy életre eldőlt, hogy Manchester United szurkoló leszek.
Attól kezdve csak a Premier League érdekelt, minden héten lelkesen bújtam az aktuális Focivilágot, hogy képben legyek, hogyan áll a MU az angol bajnokságban. Máig tisztán emlékszem egy cikkre, ami Laurent Blanc, a ManUtd frissen igazolt középhátvédjének felelősségét taglalta az elszenvedett bajnoki zakókért…
Beckhamék imádata pedig hozta magával az angol focit szeretetét. Azóta is vallom, és ahol csak tudom, terjesztem is az igét, hogy az angol foci egyedülálló. A meccsek hangulata, a körítés, a mindent átható történelem, a hihetetlen sztorik (lásd Jamie Vardy) és az egészen zseniális szurkolók - nincs még egy ilyen futbalnemzet a világon. Persze időnként én is leülök megnézni egy El Clásicot, vagy egy Juve-meccset. Mondjuk utóbbit szigorúan csak a barátok kedvéért.
De egy rakkolós-hajtós Crystal Palace-Everton sokszor jobban leköt, minthogy Messi vagy Cristiano Ronaldo épp hány gólt rúgott a spanyol bajnokság 15. helyezettjének.
Épp ezért mindig is egyértelmű volt, hogy az aktuális világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon, melyik válogatottnak szurkoljak. Naná, hogy az az angoloknak!
Nem mintha könnyű lenne az angoloknak szurkolni; emberemlékezet óta nem nyertek semmit a nagy világversenyeken. Sőt, a közelében sem voltak egy döntőnek. Pedig volt egy Gerrard-Lampard-Owen-Beckham nevével fémjelzett generáció, de a várt sikerek elmaradtak (és a jó játék is, de ezt csak tényleg zárójelben). Nem azt mondom, hogy Anglia majd most igázza le Európát, de Roy Hodgson szövetségi kapitány csikócsapata (az egész Eb-mezőnyből az angol keret átlagéletkora a legalacsonyabb) izgalmas színfoltja lehet az Eb-nek.
Harry Kane, Dele Alli vagy Raheem Sterling még bőven húszas éveik elejét tapossák, simán bennük van még 2-3 világverseny, nem feltétlenül most kell megnyerniük mindent.
Felszabadultan, extra nyomás nélkül vághatnak neki a franciaországi Eb-nek,
ami hatalmas előny lehet abban a mezőnyben, ahol mindenki a németeket és a spanyolokat várja a döntőbe. Nem is olyan titkon azt várom, hogy a rutinos Rooneyval kiegészülve a sikerre éhes fiatalok komoly meglepetést okoznak.
Hiszen a futbaltörténelemben nem egy példát láttunk már arra (lásd a dánok és a görögök Eb-győzelme), hogy az esélytelenek nyugalmával induló csapat hódítja el a végső győzelmet. És akkor még nem is beszéltünk a mindössze 18 éves Marcus Rashfordról, aki - kis túlzással élve - a semmiből robbant be a Manchester Unitedben. Egyszóval: hajrá (angol) fiatalok!
Az angolok szombat este 21:00-kor Oroszország ellen játszanak. Az Albánia-Svájc és a Wales-Szlovákia meccseket is élőben közvetítjük a hvg.hu-n!
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
