Sport MTI 2016. április. 02. 15:18

Bedobta a törölközőt a riói olimpia biztonsági főnöke

Lemondott Adilson Moreira, a brazil biztonsági erők parancsnoka, az augusztusi, riói olimpia biztonsági főnöke. A hadsereg közbiztonságért felelős részlegét és más bűnüldöző szerveket is vezető ezredes távozását az igazságügyi minisztérium nem indokolta. A brazil sajtó szerint a beosztottainak küldött üzenetben kritizálta Dilma Rousseff államelnököt és más magas rangú tisztviselőket, ez lehetett vele a baj.

Az ötkarikás játékok biztonsági előkészületeiben Moreira aktívan közreműködött, a világ legjelentősebb sporteseményének helyszíneire a hadsereg több ezer katonáját vezénylik majd ki. Becslések szerint körülbelül félmillió turista és sportoló, köztük körülbelül 200 ezer amerikai érkezik Rio de Janeiróba augusztusban. A biztonsági erők összlétszáma 85 ezer fő lesz, ami több mint kétszerese a 2012-es londoni létszámnak.

Moreira távozásával és George Hilton sportminiszter szerdai lemondásával folytatódtak az olimpiát is érintő, nagy horderejű személyi változások a politikai és gazdasági válságban lévő Brazíliában. Ennek ellenére több kormánytisztviselő is kijelentette, hogy a nyári olimpia előkészületei jól haladnak, és azokat a személyi változások nem befolyásolják.

"Az instabilitás, a politikai zavarok és a gazdasági nehézségek rossz dolgok, és képesek bizonytalanságot előidézni, de az embereknek tudniuk kell, hogy a biztonsági műveletek másból is állnak, mint 85 ezer emberből. Nincs ok az aggodalomra" – magyarázta Andrei Rodrigues, az ország legfontosabb eseményeit felügyelő kormányzati ügynökség vezetője.

Az illetékesek már többször biztosították a közvéleményt arról, hogy készen állnak az olimpiával összefüggő feladatokra. "Nagyon felkészültünk az ilyen jellegű incidensekre" – ígérte Eugenio Aragao igazságügyi miniszter, aki a párizsi és a brüsszeli terrortámadásokra utalt.

A biztonsági erők a tesztversenyeken jól vizsgáztak, és Brazília más területein is rendeztek terrorelhárítási gyakorlatokat a közelmúltban. Az elmúlt évben a dél-amerikai országból mintegy száz tisztviselő utazott megfigyelőként olyan jelentős sporteseményekre, mint a Super Bowl és a Boston Marathon.

Ugyanakkor néhány alapvető biztonsági kérdést még mindig nem rendeztek megnyugtatóan. Továbbra sem írták alá például a biztonsági kamerákkal és kerítésekkel kapcsolatos szerződéseket.



párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.