A Czékus Eszter, Czegle Fanni műúszó páros az ötödik helyen végzett a Rio de Janeiróban rendezett olimpiai kvalifikációs verseny vasárnapi szabadprogramjában, ezzel lemaradt az ötkarikás kvótáról.
A vasárnapi második körben a szabadprogramot kellett bemutatniuk hét rivális ország párosával együtt. A nyolc résztvevő közül az első négy szerzett olimpiai részvételi jogot, de a magyar szövetség Facebook-oldalának beszámolója szerint a magyarok számára sem veszett el minden remény, mert "április 15-ig könnyen elképzelhető, hogy visszalépés miatt mégis kijutnak az olimpiára".
Az olimpián műúszásban - másik nevén szinkronúszásban - együttesen 104 versenyző, összesen 8 csapat és 24 páros indulhat. A két versenyszámban országonként legfeljebb egy csapat (9 fős) és egy páros szerepelhet.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.