Tarlósék áldásukat adták a 2024-es budapesti olimpia helyszíneire
A Fővárosi Közgyűlés szerdán támogatta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszín-kiválasztási javaslatot.
A képviselők 21 igennel, 1 nem szavazat ellenében, 9 tartózkodás mellett fogadták el a helyszín-kiválasztási javaslatot.
A tervezett olimpiai helyszín két térségből és ezeken belül hét klaszterből áll. A Duna térség az Olimpiai park (a Kvassay-zsilip térsége), a Margitsziget és az Óbudai-sziget klaszterből áll. Az úgynevezett városfejlesztési térséget pedig a Hősök tere, a Puskás, a Vásárközpont és a Népliget nevű klaszter alkotja.
A testület nem támogatta az MSZP, az LMP, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért módosító javaslatát, amelyben ismét népszavazást kezdeményeztek az olimpiáról.
Mint az elfogadott előterjesztésben olvasható, "a vizsgálatok egyértelműen megmutatták, hogy Budapest településszerkezete kiválóan alkalmas a 2024-es nyári játékok megrendezésére, a tervezett olimpiai helyszíneken kitűnő feltételek biztosíthatók, a – hangsúlyozottan nem csupán az olimpia miatt – szükséges fejlesztések a városszerkezet hiányzó elemeit pótolni tudják".
Az olimpia nagyon jó eszköze a városfejlesztésnek, a rendezés lehetősége ösztönzi a fejlesztési tervekben jelenleg is szereplő célok valóra válását, továbbá hozzájárul, hogy ne csupán elszigetelt projektek valósuljanak meg, hanem egy komplex, összvárosi koncepciót követve, egymást erősítő fejlesztésekre kerüljön sor – írták.
Az olimpiai helyszínek, a budapesti olimpiai szerkezet az úgynevezett központi poliklaszteres megoldást követi. Ilyen volt például az 1992-es barcelonai olimpia is. A modell lényege, hogy igyekszik az olimpiai fókuszpontokat több klaszterben szétosztani, és az a legnagyobb előnye, hogy elősegítheti a nagyobb léptékű városfejlesztést, új alközpontokat kialakítva a városban.
A klaszterek közül a fókuszpont az Olimpiai park területére esik, ott épülne fel az atlétikai stadion, az olimpiai falu és több más versenyhelyszín is. A Kvassay-zsilip környékét a belvároshoz közeli helyzete, kedvező topográfiai adottságai, a víz és a természeti környezet erre az egyedi szerepkör betöltésére predesztinálja – tették hozzá.
A Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta azt a garancialevelet is, amelyben a főpolgármester a testület felhatalmazó határozata alapján a fővárosi önkormányzat nevében támogatásáról biztosítja a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot, és külön megerősíti: az olimpiai játékok terve összhangban lesz a létező nemzeti/regionális/városi fejlesztési tervekkel és stratégiákkal, továbbá azt, hogy nincsenek a budapesti olimpiai és paralimpiai játékok megszervezését gátló jogi akadályok.
A VEKE-nek nem tetszik a csepeli villamos ötlete
A szerdán megszavazott olimpiai mestertervhez kapcsolódik, hogy a csepeli HÉV-et villamosra cserélnék, és a nyomvonal Boráros téri részét felszámolnák. Többen kétségbe vonják azonban, hogy a villamos szállítási kapacitása elég lesz a HÉV-ek kiváltásához.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint az olimpiai Master Plan kirívóan leggyengébb pontja a csepeli HÉV megszüntetése, illetve, a helyébe képzelt villamoshálózat. A civil szervezet szerint ugyanis a Főmterv nem mond igazat a menetidővel és főleg a kapacitással kapcsolatban, méghozzá azért, mert nem mernek bevállalni egy metróvonalat, illetve erős a központi elvárás a HÉV eltüntetésére a rakpartról.
Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes a szerdai közgyűlésen az aggályokra úgy reagált: "a menetidő-csökkentés elkerülésével" és "az átszállásmentes kapacitások biztosításával" meglesz a kapacitás. Ezt Borbély Lénárd fideszes képviselő, Csepel polgármestere árnyalta azzal, hogy a csepeliek régi vágya teljesülhet azzal, ha átszállás nélkül utazhatnak majd a belvárosba, ezért a kerület csak nyerhet az olimpiával – derül ki az Index tudósításából.
Ezekre a szavakra kerestek rá a legtöbben Pornhubon 2024-ben
Változás történt az élen.