Niki Lauda jósolt Hamilton jövőjéről
A háromszoros Forma-1-es világbajnok Niki Lauda úgy véli, hogy a pályafutása harmadik vébécímét vasárnap bebiztosító Lewis Hamilton a következő szezonban még az ideinél is jobb teljesítményt fog nyújtani.
A Mercedes Forma-1-es csapatának ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező elnökeként is dolgozó Lauda a 30 éves Lewis Hamilton esetében látja a további fejlődés lehetőségét.
"Idén is jobban teljesített, mint tavaly. Ha nem lenne gyorsabb évről évre, nem tudna világbajnokságot nyerni" – mondta a 66 éves osztrák, aki 2012-ben meggyőzte Hamiltont, hogy hagyja el a McLaren istállót és szerződjön a Mercedeshez.
Toto Wolff csapatfőnök azt mondta, amennyiben a vébécímvédő jövőre is versenyképes autót kap, további győzelmekre lesz képes.
A brit versenyzőről gyakran emlegették, hogy a néhai Ayrton Sennához hasonlóan háromszoros világbajnok szeretne lenni. Gyerekkori álma vasárnap, az Egyesült Államok Nagydíjának megnyerésével teljesült, de állítása szerint a motiváltsággal ezután sem lesz problémája.
"Ez nagyon egyszerű dolog, hiszen így születtem, tehát az inspiráció nálam sohasem múlik el. Tényleg nem érzem, hogy aggódnom kellene emiatt" – nyilatkozta győzelme megünneplése után Hamilton. – "A sikert nem lehet megunni, ezért nem kell keresgélnem a motivációt, minden versenyt szeretnék megnyerni, amelyen elindulok."
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.