A brazil Santos FC álláspontja szerint Neymar szabálytalanul igazolt át tőlük a Barcelonához. Úgy kezdett tárgyalásokat, hogy nem kért engedélyt. A FIFA vizsgálatot indított az ügyben.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a Santos FC kérésére jelenleg is vizsgálja Neymar két évvel ezelőtti átigazolását.
A brazil klub vezetőinek álláspontja szerint a 23 éves támadó szabálytalan körülmények között távozott tőlük az FC Barcelonához - mert engedély nélkül kezdett tárgyalni, ezzel megszegte előző szerződését -, ezért eljárást kezdeményeztek az ügy kivizsgálására, és Neymar féléves eltiltását szorgalmazzák.
A FIFA pénteki, rövid közleményében az áll, hogy már zajlik a vizsgálat, de részleteket egyelőre nem hoztak nyilvánosságra. Ha megalapozottnak ítélik a Santos vádjait, a válogatott játékoson kívül jelenlegi klubját is megbüntethetik.
Az O Globo brazil lap csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy a Barcelona támadóját, valamint a menedzsereként tevékenykedő édesapját a FIFA szabályzatainak többszöri megsértésével, illetve rosszhiszemű szerződésszegéssel vádolják. A játékos a spanyol médiában tagadta a vádakat, és hangsúlyozta, hogy megkapta a Santos akkori elnökének írásbeli engedélyét, mielőtt elkezdett tárgyalni a katalán klubbal.
A Barcelona az első verzió szerint 55 millió eurót fizetett a játékosért 2013-ban, de a vezetők később elismerték, hogy ennél sokkal több pénzről - a korábbi vizsgálatok szerint nagyjából 95 millióról - volt szó. Ennek az összegnek a jelentős része azonban nem a Santoshoz került.
Modesto Roma, a brazil klub elnöke azt nyilatkozta, hogy mostani kezdeményezésük nem a játékos ellen irányul, de mindenképp megvédenék a jogaikat, és jóvátételt akarnak az őket ért károk miatt.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.