Csak 753 métert kell teljesíteni, mégis péntek reggelig mindössze 206-an neveztek a dunabogdányi Gulyó-öbölben szombaton tartandó Duna-átúszásra, miközben jó egy hónapja több mint 8 ezren teljesítették a Balaton-átúszás közel 7-szer hosszabb, 5,2 kilométeres távját. Talán mert egy folyóban úszni jóval veszélyesebb, más képességeket igényel, mint az állóvíz átszelése.
Komoly meglepetésekre számíthat, aki még nem úszott folyóban, még akkor is, ha például jelentős Balaton-átúszó tapasztalatokkal rendelkezik – figyelmeztet Molnár György, a szombati dunabogdányi Duna-átúszás szervezője. A nehézségeket nem a táv hossza jelenti, hiszen az mindössze 753 méter – ennyit egy amatőr lubickoló is könnyedén teljesíthet kifulladás nélkül egy uszodában. Ráadásul ezt is két egyenlő részletben kell teljesíteni, közben pedig – kvázi duatlonosként – közel 900 métert gyalogolni a Szentendrei-Dunaág túlpartján a visszaúszáshoz. Ez adódik a folyó jellegéből, ami északról sodorja az úszókat dél felé a dunabogdányi strandon lévő starttól a szemben lévő Kisoroszi partszakaszáig.
Ám a Duna meglepetéseket tartogathat. Az elsőt mindjárt azzal, hogy nem lehet tudni, milyen lesz a folyó sebessége. Márpedig az úszónak a sodor vonalát és testének hosszanti tengelyét figyelembe véve, az azzal bezárt szöget megfelelően kell megválasztania, hogyan krallozzon, úgy, hogy a legkedvezőbb áthaladási sebesség mellett, a legkevésbé sodródjon lefelé – szól a szakszerű tanács. Magyarán, erőteljes folyóáramlás esetén inkább fölfelé, gyenge áramlásnál inkább a túlpart felé érdemes úszni.
Már attól felmehet az adrenalin az emberben, ha azt olvassa, hogy a Visegrád felől érkező Duna Kisoroszi alatt kiszélesedik, majd a bogdányi strand felett lévő „sarkantyú” hatására beszűkül, és sebessége jelentősen felgyorsul, nagyméretű örvény (forgó) alakul ki, mely gyorsulás a strand partjától mintegy 30 méterre levő sodor vonaltól jelentkezik, úgy, hogy szinte egyik méterről a másikra „elkapja” az úszót. Itt a víz nem csak forgó, de le- és fel irányú mozgást is végez, ezért beleúszni nagyon veszélyes! – szól a kívülállók számára vészjósló figyelmeztetés, aminek a szervezők szerint csak egyetlen ellenszere lehet: el kell azt kerülni… Az át- és a visszaúszás ugyanis ezt a szakaszt nem érinti. A forgó alatt hosszú szakaszon az úgynevezett „limán” található, ahol a víz lassan, a folyás iránnyal szemben, fölfelé áramlik, ami az úszás szempontjából igen kedvező.
Míg az átúszás első szakasza könnyűnek ígérkezik, addig a sodorvonalba jutás után jelentősen megnehezül – e részre érdemes az energiákat összpontosítani. A túlsó, sziget felőli oldalon, a parthoz közelítve a folyó sebessége lassan csökken. A visszaúszás – bár a folyó az átúszási szakasznál szélesebb –, váratlan meglepetésekkel már nem szolgál, igaz, itt is érvényesül az, hogy a partok mentén lassabban folyik a víz.
Az elővigyázatosság már csak azért is indokolt az úszók részéről, mert a szervezők valószínűnek tartják, hogy mindenki le fog majd sodródni, éppen ennek figyelembe vételével állítják majd fel a biztonsági hajósort. Legalább 4 mentő- és mentésre alkalmas hajó őrzi majd 25 ember átkelését – ennél többen éppen a veszélyek miatt ugyanis nem teljesíthetik egyszerre a távot, az engedély alapján 25 fős csoportokat lehet indítani. (Csak érzékeltetésül: a Balaton-átúszások során egy időben a vízben lévő 2000 emberre 5 mentőhajó vigyáz.) Ez azt is jelenti, hogy megközelítőleg 2-3 perc alatt kiüríthető a teljes átúszó csoport a folyóból. Így az átúszás mentését végző (2 mentőhajó/úszófolyosó) személyzete (4 fő) fejenként 4-5 főt kísér figyelemmel, tehát komolyabb őrzést kapnak az úszók, mint egy nyári úszótáborban a gyerekek – ígérik a szervezők.
Természetesen ennek is, mint minden sporteseménynek van kockázata, hiszen vannak olyan előre nem látható események, melyekre nem lehet felkészülni – például a terhelésből adódó belgyógyászati problémákra, hirtelen szívmegállásra. De annak az esélye, hogy bárki a Duna áldozatává váljon, a szervezők szerint nagyon csekély.
A nehézségekre a dunabogdányi strandon lehet felkészülni – a parttól mintegy 30 méterre elhelyezett bójasor mentén fölfelé úszva, majd lecsurogva, s ezt akár többször megismételve, komoly edzés végezhető el. Mindenképpen testhez simuló, kis ellenállású fürdőruha ajánlott. A strandokon ma divatos térdig érő, bő nadrágoknak ugyanis nagy az ellenállása, nem beszélve arról a több kiló vízről, amit az ilyen holmik felszívnak, és amit aztán az úszó magával cipel.
Több Duna-átúszásra is sor került már az elmúlt években, többségében a dunabogdányihoz hasonló rövid távokon. 2012-ben például Budapesten, a Margit-híd budai hídfőjétől a Parlamentig tartó 600-800 méteres szakaszon, ahol örvény nem, de 5 kilométer/órás sodrás nehezítette az úszók teljesítményét. 2013-ban a Szabadság híd pesti hídfője és a Műszaki Egyetem budai főépülete közötti körülbelül szintén 800 méteres szakaszon lett volna átúszás, de végül elmaradt, mert a rendezők nem tudták összeszedni a rendezvényhez szükséges forrást.
A leghosszabb múltra a Paks és Kalocsa közötti 15 kilométeres Duna-átúszás tekint vissza. A Daróczy-virtusnak nevezett távot július 25-én immár 14. alkalommal teljesítették a vállalkozó szelleműek, ezúttal 204-en, a legjobb idők 2-2,5 óra közé estek. Jellemző a folyó sebességére, hogy az év során rendszeresen úszó amatőrök ennyi idő alatt a mintegy harmadannyi távú Balaton-átúszást is letudhatják.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.