2015. július. 23. 06:20 MTI Utolsó frissítés: 2015. július. 23. 08:14 Sport

Továbbjutott a Videoton a BL-selejtezőn, de kifütyülték

A Videoton rendkívül gyenge játékkal, hosszabbítás után 1-1-es döntetlent játszott a walesi The New Saints együttesével a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának szerdai visszavágóján, így 2-1-es összesítéssel jutott tovább.

A magyar bajnokcsapat – amely hangos füttyszó közepette hagyta el a pályát – a következő fordulóban a fehérorosz BATE Boriszovval találkozik majd. Annak a párharcnak az első felvonását jövő kedden 20.30 órától rendezik a Sóstói Stadionban.

Az esti órák ellenére rekkenő hőségben kezdődött a meccs, a forróság az iramra alaposan rányomta a bélyegét, ugyanis mindkét csapat óvatosan kezdett. A Videoton próbált irányítani, de az első komolyabb lehetőség a vendégek előtt adódott. Az idő múlásával a magyar bajnok birtokolta többet a labdát, de ez helyzetekben nem nyilvánult meg, többnyire a mezőnyben zajlott a játék, csak néhány veszélytelennek bizonyuló lövés jelezte a Videoton fölényét. Az első félidő végén aztán két óriási ziccer is adódott a székesfehérváriak előtt, de a vendégek kapusa mindkettőnél bravúrral védett.

A folytatásban is a hazaiak irányítottak, de továbbra sem találták a rést a vendégek védelmén, amikor néha sikerült az ellenfél hátsó alakzata mögé kerülniük, akkor pedig Harrison állta útját a labdának. A Videoton ugyanakkor nem lehetett nyugodt, mivel a walesieknek egyetlen gól kellett a hosszabbítás kiharcolásához, és egy ízben például a TNS szögletét követően Szolnokinak a gólvonalról kellett kifejelni a labdát.

A székesfehérváriak kényelmes játéka meg is bosszult magát, ugyanis egy kósza jobb oldali ellentámadás végén a walesiek vezetést szereztek, ezzel ledolgozták a hátrányukat. A hajrában ugyan mindent megtett a Videoton, de ötlettelenül futballozott az ellenfél kapuja előtt, amikor mégis sikerült helyzetbe kerülnie, akkor a befejezésbe csúszott hiba, így következhetett a hosszabbítás.

A ráadásban a fehérvári együttes – a párharc során talán először – változtatott játékstílusán, és láthatóan nagyobb elánnal kezdte rohamozni a vendégek kapuját. Ennek a hosszabbítás első félidejében még nem lett meg az eredménye, de a fordulást követően az első mérkőzést eldöntő Gyurcsó Ádám ezúttal is „megvillant” és eldöntötte a párharcot.

párizsi olimpia 2024
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.