Jegybevételi rekordot döntött a magyar-görög Eb-selejtező
Minden eddiginél nagyobb jegybevételt könyvelhetett el a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a vasárnap esti magyar-görög Eb-selejtező előtt - közölte a Blikk, amely úgy kalkulált, hogy nagyjából 140 milliós lehetett a bevétel.
Máris rekordot döntött a magyar-görög Eb-selejtező, már ami a Groupama Arénában játszott jegybevételeket illeti - írta a Blikk.
A lap szerint 22 ezren lehetnek majd a lelátókon, ugyanis elővételben elfogyott az összes belépő, a bevétel pedig ennek megfelelően mintegy 140 milliós lehetett, még úgy is, hogy a március 19-i határidőig 20 százalékos árkedvezményt kaptak az érdeklődők.
A Groupama Arénára negyedszer ad otthont válogatott meccsnek. Az eddigi bevételi csúcsot a tavaly novemberi, finnek elleni Eb-selejtezős összecsapás jelentette, akkor 90 millió forintos jegybevételről szóltak a hírek, pedig az európai szövetség büntetése miatt az egyik szektort le kellett zárni.
"Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan váltottak jegyet, pedig szükség volt hozzá klub- vagy futballkártyára is" – mondta a meccs előtt Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. "Ám a mostani helyzet igazolta, hogy a szurkolóknak a kártyák bevezetése nem okoz gondot, ha jó focira van kilátás, akkor megtöltik a stadionokat" - tette hozzá.
A szövetségnek persze kiadásai is voltak, ugyanis a Goupama Arénáért bérleti díjat kell fizetnie az üzemeltetőnek. Az összeg nagysága nem ismert, bár tavaly egy alkalommal 50 milliós kiadásokról szóltak a híradások - írta a Blikk.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.