Sport MTI 2015. március. 25. 14:38

Lemondott Gyárfás Tamás és az úszószövetség elnöksége

Épp a vb-szervezés közepén, 2016 végén lenne esedékes a szövetség vezetőinek megválasztása, ezért az elnökség előrehozott tisztújításról döntött.

Előrehozott tisztújításról döntöttek a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) rendkívüli elnökségi ülésén szerdán. A tisztújításra a 2017-es vb miatt van szükség.

Guadalajara visszalépése után ugyanis Magyarország vállalta a 2017-es vizes világbajnokság megrendezését.

Gyárfás Tamás elnök közölte, óriási kihívás a vb előkészítése, ugyanakkor a megszokott menetrend szerint épp a vb-szervezés közepén, 2016 végén lenne esedékes a szövetség vezetőinek megválasztása. Ezért az elnökség elfogadta, hogy módosított időpontban, május 22-én tartsák az évi rendes közgyűlést, ahol öt évre választják meg a sportág új vezérkarát.

MTI / Soós Lajos

"Szükségszerű az elnök és az elnökség lemondása, hiszen felelőtlenség lenne, ha közel fél évvel a hazai világbajnokság előtt mutatkoznának be a nemzetközi és itthoni partnereiknek mindazok, akik egy 2016 végén rendezett választáson bizalmat kapnak" – jelentette ki Gyárfás Tamás.

Hozzátette: ha a tagság másban látja azt az erőt, ami a sikeres vb-hez szükséges, akkor az elnökség emelt fővel távozik, hiszen úgy helyénvaló, ha a vb sikeréért felelősséget vállalók a tennivalókat az elejétől a végéig viszik.

párizsi olimpia 2024