Megvette Szalai Ádám német klubját az SAP milliárdos alapítója
Dietmar Hopp lett a német labdarúgó-bajnokságban hetedik helyen álló, a magyar válogatott Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim többségi tulajdonosa.
A 74 éves milliárdos üzletember ezzel sporttörténelmet írt, ő ugyanis az első a Bundesliga történetében, aki magánszemélyként szerzett többségi tulajdont egy profi futballklubban.
Hopp az SAP szoftvergyártó alapítójaként tett szert jelentős vagyonra az elmúlt évtizedekben, s nagyjából 25 éve támogatja a Hoffenheimet, amelybe körülbelül 350 millió eurót fektetett be eddig. Az egyesület közgyűlése hétfő este egyhangúlag támogatta, hogy Hopp legyen a többségi tulajdonos.
A német futball-liga (DFL) szabályzata szerint magánbefektetők alapesetben nem szerezhetik meg a többségi tulajdonjogot egy klubnál, ezért az üzletember eddig csak 49 százalékot birtokolt a Hoffenheimben.
Egy múlt év végi módosítás nyomán azonban már lehetnek kivételek, így a DFL most azzal az indoklással adta meg a hozzájárulását, hogy Hopp több mint 20 éve, megszakítás nélkül, jelentős összegekkel támogatja az egyesületet.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.