2014. november. 15. 15:10 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 15. 14:08 Sport

Eb-selejtezők - Ranieri távozik a görög kispadról

A feröeriektől pénteken elszenvedett kínos, 1-0-s hazai kudarc után távozik posztjáról Claudio Ranieri, a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő görög válogatott szövetségi kapitánya.

A Reuters hírügynökség megbízható forrásból úgy értesült, hogy az erről szóló egyezség már megszületett, a szövetség (EPO) még szombaton bejelenteni hivatalosan is a válás tényét. A görög média úgy tudja, hogy az olasz szakember és Jorgosz Szarrisz, az EPO elnöke reggel tárgyalt egymással és az a megoldás született, hogy a 63 éves Ranieri a keddi, szerbek elleni barátságos mérkőzés után távozik posztjáról.
   
A tréner júliusban vette át a brazíliai világbajnokságon nyolcaddöntős együttes irányítását. A csapat az Eb-selejtezős sorozatban eddig mindössze egy pontot szerzett, négy találkozójából hármat elvesztett, s ezzel az F csoport utolsó helyén áll. A hatosban harmadik magyar válogatott éppen a görögökkel játssza majd következő mérkőzését a kvalifikációs sorozatban, március 29-én fogadja a déli riválist.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.