Sport MTI 2014. október. 17. 18:28

Közel száz cseh és harminc szlovák állampolgár tűnt el a himalájai ítéletidőben

Nepálban súlyos hóvihar és lavinaomlás pusztított a hegymászók között. A cseh hatóságok 93, a szlovákok 30 emberrel veszítették el a kapcsolatot.

Majdnem száz cseh és harminc szlovák állampolgár tűnt el a himalájai hóviharban és lavinaomlásban Nepálban - közölte a cseh közszolgálati hírtelevízió péntek este, Csehország és Szlovákia indiai nagykövetségére hivatkozva.

A hírtelevízió szerint a cseh hatóságoknak 93, a szlovák hatóságoknak pedig 30, a himalájai szerencsétlenség térségében tartózkodó turistával és hegymászóval nem sikerült eddig kapcsolatba lépniük.

Magyarok a világ nyolcezresein

A nepáli mentőszolgálatok korábbi közlése szerint csehek nincsenek az eddigi 29 áldozat között. Két áldozat állítólag szlovák állampolgár, de Pozsony ezt eddig hivatalosan nem erősítette meg.

Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter a televíziónak azt mondta, hogy a tárca értesülései szerint a csütörtöki szerencsétlenség térségében összesen mintegy 120 cseh állampolgár tartózkodott, közülük a csütörtöki szerencsétlenség térségében mintegy 80-an voltak.

"Nem tudjuk, mi van velük"

Miloslav Stasek, Csehország indiai nagykövete péntek reggel a közszolgálati rádiónak nyilatkozva még 20 eltűntről beszélt. A televízióban már harminc eltűntet mondott, és ezt a számot erősítette meg később a prágai külügyminisztérium is. Délutánra a számok tovább emelkedtek.

"Megszakadt velük a kapcsolatunk, nem tudjuk mi van velük - nyilatkozott Stasek. - Néhányukról annyit tudunk, hogy a lavinaomlás idején Annapurna körzetében tartózkodtak. Eddig nincs hírünk arról, hogy a mentők megtalálták volna őket" - tette hozzá a nagykövet.

David Frous, a cseh külügyminisztérium szóvivőjének helyettese újságíróknak azt mondta: az Annapurna térségében gyakorlatilag nincs térerő, és a mobilhálózat nem működik, tehát nem kizárt, hogy ez az oka annak, hogy nem tudnak kapcsolatot teremteni a cseh állampolgárokkal.

Nepálban nemrég kezdődött meg az őszi hegymászószezon, októberben rendszerint külföldiek ezrei túráznak a Himalája nepáli részén. Hóvihar vagy lavina ritkán fordul elő ebben az időszakban, most azonban a Délkelet-Indiából Kína felé tartó Hudhud ciklon hóviharokat okozott a térségben.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.