Sport MTI 2014. október. 16. 15:30

Platini öt cserét és fehér lapot szeretne a meccseken

Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint jó lenne, ha a csapatok a jelenlegi három helyett mérkőzésenként ötöt cserélhetnének.

A francia sportvezető – amint arról a csütörtökön megjelent, futballról szóló könyvében (Parlons Football – Beszéljünk futballul) írt – úgy véli, a szünetben lehetne a két plusz cserét végrehajtani, miközben megmaradna a játék közbeni három módosítás lehetősége, így végeredményben nem növekedne a játékmegszakítások ideje. Ötletét azzal indokolta: figyelembe kell venni, hogy a mai kereteket sok játékos alkotja.

Platini bevezetné a fehér lapot, melyet a bíró akkor mutathatna fel, ha egy játékos egy adott döntését hevesen vitatná. A figyelmeztetés tízperces kispadozást vonna maga után, miközben a szabálytalanságok megtorlására érvényben maradna a sárga és a piros lap. Az UEFA vezetője szerint egyfajta "mániává kezd válni" és lassan "járványos méreteket ölt" a bírók ítéleteinek megkérdőjelezése a pályákon. 

AFP / Fabrice Coffrini

A bíráskodásban egyébként eltörölné a korhatárt, a kiválasztás és alkalmazás feltétele kizárólag a hozzáértés és a fizikális állapot lenne.

A játékosként háromszoros aranylabdás, Európa-bajnok UEFA-elöljáró eltörölné a hármas büntetést. Ha valaki utolsó emberként szabálytalankodna gólra törő játékossal szemben, akkor sárga lapot kapna, amennyiben a 16-oson belül történne az eset, 11-est végezhetne el az ellenfél, míg piros lapot kellene neki felmutatni, ha a 16-oson kívül szabálytalankodna, s csak szabadrúgás járna mozdulatáért.  

Platini újragondolná a sportág szabályalkotó testületének (IFAB) az összetételét is. Az 1886-ban alapított nyolctagú bizottságban négy szakértő továbbra is Angliából, Skóciából, Észak-Írországból és Walesből kerülne ki, de a legitimitását ezentúl nem a nemzetközi szövetség (FIFA) négy képviselője által nyerné el, hanem azáltal, hogy egy korábbi játékosokból és elismert szakemberekből álló bővebb testület formálna véleményt, amelynek azonban továbbra is négy szavazata lenne.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.