Hamiltoné az első orosz rajtkocka
A Forma-1 történetének első Orosz Nagydíja vasárnap 13 órakor kezdődik Szocsiban.
A világbajnoki pontversenyben vezető Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat el az első helyről.
A 29 éves versenyzőnek ez az idei hetedik, pályafutása egészét tekintve pedig a 38. pole pozíciója.
Hamilton mögött összetettbeli legnagyobb riválisa, a csapattárs német Nico Rosberg végzett a második helyen, míg a harmadik rajtkockát Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája foglalja majd el.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.