2014. augusztus. 05. 10:46 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 05. 13:00 Sport

Héder Barna új nemzetközi feladatot kapott

A nyártól a televíziós jogok kezelése is Héder Barna felügyelete alá tartozik a Nemzetközi Vívószövetségben (FIE).

A feladatkör bővülése annak nyomán következett be, hogy a területért felelős Stéphane Mottaz a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetséghez (FISU) került – közölte a Sportcal, a világ vezető sportszakmai hírportálja.   

Héder Barna eddig a televíziós produkciók, a közvetítések előállítását végző egység vezetőjeként tevékenykedett a FIE-ben. Ő az egyike annak a négy szakembernek, aki öt alkalommal irányította egy sportág közvetítését olimpián.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.