A német válogatott kezdte gyengébben a világbajnokság első elődöntőjét, de aztán pillanatok alatt kinyílt a Nationalelf gólzsákja. A szünetben már 5-0-ra vezetett Joachim Löw csapata, majd a második félidőben még kettőt kapott a brazil válogatott. Oscar aztán a 90. percben tudott még szépíteni, így 7-1-re nyert Németország. Miroslav Klose egy gólt szerzett, ezzel történelmet írt!
Persze mindenki tudta, hogy nem lesz ott a pályán Neymar, így a brazil válogatott elveszítette legfőbb vezérét. Az is világos volt, hogy a védelem közepe is más lesz Thiago Silva nélkül, aki eltiltás miatt csak a lelátóról nézhette a meccset. A két játékos kiesése óriási veszteség ennek a válogatottnak, de mindez nem számít, mert a hazai közönség buzdítása és támogatása majd tolja a Selecao szekerét.
Nem is volt megilletődöttség a pályára lépő hazai játékosok arcán, sőt a himnusz alatt a szokásos átszellemült tekinteteket láthattuk. Julio Cesar és David Luiz ráadásul Neymar „szellemét” is pályára hozták, méghozzá a meze segítségével. Jobban is kezdett a brazil csapat, az első néhány percben záporoztak a beívelések a német tizenhatoson belülre, igazi gólhelyzet azonban nem alakult ki. Aztán a tizenegyedik percben minden megváltozott: egy labdaszerzést követően Khedira harcolt ki egy szögletet, amiből Müller révén vezetést szerzett Németország.
Ekkor a semleges szurkolók még azon méláztak, hogy vajon ez a meccs is ugyanúgy leül-e majd a korai góltól, mint az egyenes kieséses szakasz több találkozója. A csapatok azonban megadták a választ, ugyanis továbbra is jó iramú volt a mérkőzés, és a brazil dominancia a bekapott gól után csak nőtt. Aztán jött Miroslav Klose!
Az a Miroslav Klose, aki a 23. percben legendává vált azzal, hogy megszerezte 16. gólját a világbajnokságok történetében, amivel megelőzte Ronaldót. Első találatait még 2002-ben szerezte, szám szerint ötöt, majd négy évvel később megismételte ugyanezt a teljesítményt. 2010-ben Dél-Afrikában csak négy gólig jutott, de Gerd Müllerrel holtversenyben ezzel is a második helyen állt az örökranglistán. Ghána ellen aztán beérte Ronaldót is, majd éppen a Brazília elleni elődöntőben hagyta le a Fenomént.
Mindezt meccs közben nem volt idő átgondolni, mert egy perccel később Kroos már a harmadikat is bevágta a hazaiak kapujába, majd a 26. percben a Bayern München játékosa, a meccs emberének is megválasztott Kroos ismét betalált. Újabb három perccel később Khedira is megrezegtette a hálót, amivel 5-0-ra vezetett a Nationalelf.
Percről percre tudósításunkban a szünetben arról elmélkedtünk, hogy itt már csak az segíthetne, ha Neymar pályára léphetne, Hulk pedig „névrokonának” megfelelő méretet és színt öltene, vagyis csak a csodában bízhattak a brazil drukkerek. Ez azonban nem a csodák napja volt – hazai oldalról legalábbis biztosan nem – hiszen csereként pályára lépett Schürrle, aki újabb két góllal feltette a koronát a németek teljesítményére.
A végén még addig próbálkozott a brazil csapat, míg egy szépítő találat azért csak becsúszott. Oscar gólja azonban csak apró szépségtapasz, mert ez bizony nem jelentett egy cseppnyi örömet sem a szurkolók számára.
Utólag sok okosságot lehet mondani a brazil összeomlás kapcsán. Bármennyire is fogadkoztak a csapat háza táján, nem tudták elviselni a két vezér kiválását. A hazai közönség buzdítása ugyan hasznos, de a világbajnokság kezdete óta akkora nyomás volt éppen emiatt a Selecaón, aminek előbb-utóbb ki kellett ütköznie a játékosokon is. Most megtörtént. Vagy éppen azt is lehetne említeni, hogy Kaká, Robinho, Ronaldinho, vagy Pato otthon ücsörgött, miközben Freddel akartak megoldást találni a csatárkérdésre.
Talán ezek közül az okok közül valamelyik, talán valami más okozta Brazília csúfos vereségét, de az is lehet, hogy ma ennyivel jobb volt a német csapat. Talán ha holnap újrajátszanák a meccset minden másképpen alakulna. Holnap azonban már egy másik elődöntőt rendeznek, méghozzá a Hollandia–Argentína-találkozót. Annak a párharcnak a győztese pedig egy másodpercre sem nyugodhat meg, mert a döntőben a ma brillírozó Németországgal találja majd szembe magát. Mondjuk a vesztesnek sem lesz egyszerűbb helyzete, mert az biztos, hogy Brazília a bronzmeccsen javítani szeretne, és a lehetőségekhez képest szépen búcsúzna a hazai rendezésű tornától.
Brazília–Németország 1-7
Gólszerzők: Müller (11.), Klose (23.), Kroos (24., 26.), Khedira (29.), Schürrle (69., 79.), illetve Oscar (90.)Idén a halálra kerestek legtöbbször a Wikipédián
De ennél azért vidámabb témák is előkerültek Taylor Swifttől kezdve az amerikai politikusokon át, egészen a párizsi olimpiáig a top25-ös listán.