Szerdán feleségül veszi menyasszonyát, Jelena Risticet Novak Djokovic teniszbajnok. A kétnapos lakodalmat a montenegrói Sveti Stefan-sziget egyik luxusvillájában tartják a média teljes kizárásával. A Budvától 5 kilométerre fekvő szigetet napok óta nem lehet megközelíteni, az esküvőnek helyet adó Királynő strandot biztonsági őrök őrzik. Szerdán és csütörtökön több hajó is cirkál majd a sziget körül, hogy távol tartsák a betolakodókat.
A villa személyzetének, a biztonsági őröknek és a zenészeknek is titoktartási szerződést kellett aláírniuk. A szigetre nem vihetnek be telefont és fényképezőgépet sem – értesült a Blic című napilap.
Bár kevés információ szivárgott ki Djokovicék nagy napjáról, a lapok máris az évszázad esküvőjének nevezik azt. Hivatalosan annyit lehet tudni, hogy mindössze 150 vendéget hívtak meg, főleg családtagokat, a teniszező barátokon kívül más híresség nem lesz ott.
Az is biztosra vehető, hogy nászajándékok sem lesznek nagyon. A fiatalok előre közölték ugyanis, hogy semmilyen ajándékot nem fogadnak el. Azt kérték a vendégektől, hogy az ajándékra szánt pénzt utalják át a Novak Djokovic Alapnak, és azt később jótékony célra fordítják majd.
Az esküvői menü szintén titok, annyi azonban a kiszivárgott, hogy a hagyományos szerb ételeket nem hagyják ki a kínálatból.
A szerb pletykalapok azt is tudni vélik, hogy a pár a nászéjszakát a luxusvilla legnagyobb apartmanjában tölti majd, amelynek területe 165 négyzetméter, ára pedig egy éjszakára 3500 euró, vagyis több mint egymillió forint.
Djokovic és menyasszonya nyolc év ismeretség után mondja ki a boldogító igent, késő ősszel pedig első gyermekük is megszületik.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.