Egy legjobb esetben is csak közepes színvonalúnak nevezhető mérkőzésen, Higuain nyolcadik percben szerzett góljával 1-0-ra nyert Argentína Belgium ellen. Ezzel Messiék bejutottak az elődöntőbe, ahol az esti Hollandia – Costa Rica meccs győztesével játszanak majd.
Előzetesen azt várhattuk az Argentína – Belgium negyeddöntőtől, hogy záporozni fognak a lövések, hiszen ez a két csapat lőtt legtöbbször kapura ezen a világbajnokságon. Az első percekben viszont néhány beadást és blokkban elakadt lövését leszámítva nem kellett izgulniuk a kapusoknak. Aztán a nyolcadik percben megtörtént az első kaput eltaláló lövés, amiből rögtön gól is született.
Di Maria próbálta megjátszani egyik játékostársát, de passza megpattant Vertonghen lábán. A labda ezzel teljesen más irányba indult el, éppen Higuain elé pattant, aki nem teketóriázott és kapásból, nagyjából 15 méterről lőtt a kapu jobb oldalába. A gyorsan bekapott gól után sem nagyon tértek magukhoz a belgák, egyértelműen Argentína irányította a mérkőzést, igaz a kapusokat egyik oldalon sem tornáztatták meg különösebben.
Ezt követően egy igazán szép jelenetet jegyezhettünk még fel az első félidőben, amikor Messi egy remek kiugratással indította Di Mariát, aki lefutotta a későn ébredő Kompanyt, majd egy csel után mégis a védőbe lőtte a labdát. Di Maria mégsem az elszalasztott lehetőség miatt lehetett szomorú, hanem sokkal inkább azért, mert az akció közben megsérült és nem is tudta folytatni a játékot.
A szünet előtt egy-egy komoly helyzet azért még adódott mindkét oldalon. Argentin részről Messi tekert kapu fölé egy ígéretes szabadrúgást, míg a túloldalon Mirallas érkezett remekül egy beadásra, de fejese mellé szállt.
A második játékrész pontosan ugyanolyan erőtlenül folytatódott, mint amilyen az első volt. Higuain volt az egyetlen, aki úgy gondolta, hogy érdemes próbálkozni. Előbb baloldalról húzott befelé, majd lőtt kapura, de kísérlete a blokkról kapu mellé pattant, majd Kompanynak adott kötényt és vezette a labdát egyedül a belga kapura, de végül csak a felsőlécet trafálta telibe egy erőteljes lövéssel.
A belga-drukkerek azonban nem csüggedtek kedvenceik gyengécske játékát látva, hiszen csapatuk eddigi hat világbajnoki találata egytől egyig a 70. perc után született meg. A statisztika azonban a pályán nem nyújt segítséget, ha a középpályások képtelenek kreatívan szervezni a játékot, és eljuttatni a labdákat a csatárokhoz. Sem Origi, sem a helyére csereként beálló Lukaku nem kapott használható labdákat, így pedig nem könnyű a gólszerzés. Hazard kifejezetten gyengén játszott, de az eddigi meccseken remeklő De Bruyne sem tudott kibontakozni az argentin védők szorításában.
Az utolsó percek komoly argentin időhúzással teltek, a belgák pedig bizonyították, hogy nem elég rutinosak ahhoz, hogy elődöntőbe kerüljenek. Lukakuék folyamatosan mindenért reklamáltak, amivel saját idejüket pörgették. A kinyíló belgák aztán kis híján még nagyobb hátrányba kerültek. Messi kapott remek labdát és száz százalékos ziccerben mehetett a belga kapu felé, de Courtois remekül jött ki és bravúrral tartotta meccsben csapatát.
Ekkor azonban már csak pillanatok voltak hátra a meccsből, amibe még belefért ugyan egy belga helyzet, de az argentin védők a helyükön voltak, így kihúzták a hármas sípszóig.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.