Nuno a Valencia új vezetőedzője
Nuno Espirito Santo lett az FC Valencia vezetőedzője.
A várakozásoknak megfelelően a Deportivo La Coruna és a Porto korábbi kapusát, Nunót nevezték ki a Valencia labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé. A 40 éves portugál szakember a szerdán menesztett Juan Antonio Pizzit követi a kispadon.
A spanyol klub közölte: egy évre szóló szerződést kötött a trénerrel, de a megállapodás egy évvel meghosszabbítható. Nuno - teljes nevén Nuno Espirito Santo - 2010-ben vonult vissza, majd trénerként az előző szezonban a fináléba vezette a Rio Ave gárdáját a portugál kupában és a ligakupában is.
Az argentin születésű Pizzit tavaly decemberben nevezték ki, irányításával az Európa Ligában elődöntőbe jutott a csapat, amely ott a későbbi győztes, szintén spanyol Sevilla ellen esett ki. A bajnokságban ugyanakkor csak nyolcadikként zárt a gárda, így lemaradt az európai kupaszereplésről.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.