Egy évre felfüggesztették Szivics eltiltását
Tizenkét hónapra felfüggesztette Szivics Tomiszlávnak, a Diósgyőr vezetőedzőjének féléves eltiltását a Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága.
A miskolci klub honlapja arról számolt be, hogy a testület csütörtöki ülése után telefonon tájékoztatták Dányi Szilárdot, a DVTK jogi képviselőjét, hogy a fegyelmi bizottság határozatának végrehajtását egy évre felfüggesztették.
A fegyelmi bizottság május 22-én fél évre eltiltotta minden, labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől a szerb születésű szakembert, így nem ülhetett csapata kispadján az Újpesttel szemben 11-esekkel elbukott Magyar Kupa-döntőn, ugyanis a fellebbezésnek nem volt halasztó hatálya.
Szivics azért kapta a büntetést, mert a Szombathelyi Haladás elleni bajnoki mérkőzés után az általa tévesnek vélt bírói ítéletekkel kapcsolatban azt sugallta a nyilatkozatában, mintha azok szándékosan vagy felső nyomásra születtek volna.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.