Nyolc katari stadion elég lesz a FIFA-főtitkár szerint
Értelmetlennek nevezte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára kedden, hogy 12 stadiont építsenek a 2022-es katari világbajnokságra. Jérome Valcke szerint "a nyolc az egy jó szám".
Az öböl menti emírség a pályázatában még 12 stadionnal számolt, de most azon dolgozik a FIFA-val karöltve, hogy csökkentse a létesítmények számát.
"Én voltam az első, aki tárgyalt a katariakkal erről, és azt mondtam, hogy a tizenkettő értelmetlen, a tíz is, a nyolc a jó szám, tekintetbe véve az ország méretét" - számolt be az egyeztetésről a francia FIFA-elöljáró kedden Lausanne-ban, egy fórumon. A nemzetközi szövetség minimum elvárása éppen ez, vagyis nyolc stadion, közte egy 80 ezres.
A katari rendezéssel kapcsolatban korábban a vébé időpontja körül bontakozott ki vita. Az eredeti tervben nyári lebonyolítás szerepelt, de ezt a várható forróság miatt sokan nem szeretnék, mostanra pedig az látszik körvonalazódni, hogy télen lesznek a mérkőzések.
"A világbajnokság télen lesz, most már csak azt kell tudni, hogy télen mikor. Ez olyan kérdés, amelyre a végrehajtó bizottság megpróbál választ találni 2015 márciusában" - jelentette ki Valcke, noha a FIFA-ban még arról sem született hivatalos döntés, hogy valóban télen rendezik-e a 2022-es vb-t.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.