Megbocsátottak Kínában a kegyvesztett olimpikonnak
A most visszafogadott úszó tavaly novemberben vált kegyvesztetté, miután jogosítvány nélkül vezetett egy Porschét, amellyel közlekedési baleset részesévé vált.
Visszakerült a válogatottba, bár azt még nem tudni, mikor versenyez újra Szun Jang, a kínaiak olimpiai és világbajnok, világcsúcstartó úszója.
A most visszafogadott sportoló tavaly novemberben vált kegyvesztetté, miután jogosítvány nélkül vezetett egy nagy értékű autót, amellyel közlekedési baleset részesévé vált. Azt állította, hogy az egyik rokonától kölcsönbe kapott Porsche Cayenne-t vezette, amikor hátulról egy busz belerohant. A helyszínelő rendőrök elmondták, Szun nem tudta felmutatni vezetői engedélyét, később az úszó bevallotta, hogy nincs is jogosítványa.
A 22 éves Szun, aki utóbb nyilvánosan kért bocsánatot, a balesetben nem sérült meg. A rendőrség hét nap elzárásra ítélte őt, enyhébb bűncselekményeknél ugyanis Kínában nincs bírósági eljárás, hanem közvetlenül a rendőrség szabja ki a büntetést.
Az élversenyző a londoni olimpián 400 és 1500 méter gyorson arany-, 200 méter gyorson ezüst-, a 4x200-as váltó tagjaként pedig bronzérmet szerzett.
Ő az első kínai férfiúszó, aki ötkarikás játékokon nyerni tudott. Az elmúlt két nagymedencés világbajnokságon összesen ötször diadalmaskodott, amellett egy ezüstöt és két bronzot is kiérdemelt.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.