Massa közvetlen munkatársa is átszerződött a Williamshez
Felipe Massa után korábbi versenymérnöke is a Ferraritól a Forma-1-es Williams csapathoz szerződött.
Rob Smedley a brit istállónál az autók teljesítményéért felelős vezető lesz, s a munkát áprilisban, a Bahreini Nagydíj előtt kezdi majd meg.
A 40 éves angol szakember a Ferrarinál évekig volt Massa versenymérnöke, s a brazil pilóta tavaly év végi távozása után többször felmerült, hogy ő is a Williamsnél folytatja majd pályafutását. Massát a Williamsnél Andrew Murdock látja el instrukciókkal a versenymérnöki poszton.
A tavalyi szezonban a konstruktőri pontversenyben kilencedik Williams kedden azt is bejelentette, hogy Smedley mellett Richard Lockwood is csatlakozik a csapathoz. Lockwood korábban a Marussiánál dolgozott, s mostantól a Williams versenystratégiájáért felel.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.