A Pécs elengedi Latoya Williamst
A női kosárlabda NB I-ben szereplő PEAC-PÉCS felfüggesztette Latoya Williams szerződését, mivel az amerikai center sérülés miatt nem tudott az elvárásoknak megfelelően teljesíteni az idei évben.
A klub csütörtöki közleményében emlékeztetett arra, hogy a 26 esztendős játékos kihagyta a legutóbbi, DVTK elleni mérkőzést is, miután "az idei naptári évben" bokasérülése miatt szinte egyáltalán nem tudott edzeni. A PEAC kitért rá, hogy Williams a meccseken vállalta a játékot, de az edzésmunka hiánya rányomta a bélyegét a teljesítményére "és egyéb megnyilvánulásaira is".
Mészáros Zalán, a pécsi egyesület ügyvezetője azt mondta, maga a játékos kérte a vezetőktől, hogy engedjék haza, ezért aláírtak vele egy olyan megállapodást, amelynek alapján felfüggesztik a szerződését, de ha a PEAC igényli, akkor február 24-ig visszajön Magyarországra.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.