A második Eb-kalapba került a magyar válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott a második kiemelési kalapból várhatja a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság február 23-i, nizzai sorsolását.
Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsági ülése után kihirdetett besorolás szerint az első kalapban a címvédő spanyolok mellett a németek, a hollandok, az olaszok, az angolok, a portugálok, a görögök, az oroszok és a bosnyákok kaptak helyet.
A selejtezősorozatban 53 csapat indul, ezeket kilenc csoportba sorsolják majd – nyolc hatosba és egy ötösbe. A csoportokból az első két helyezett, valamint a legjobb harmadik automatikusan továbbjut a most először 24 csapatos tornára, míg a másik nyolc harmadik helyezett oda-visszavágós alapon, pótselejtezőn dönt a fennmaradó négy továbbjutó hely sorsáról.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.