Craig Reedie lett a WADA új elnöke
A brit Craig Reedie-t, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnökét választották meg pénteken a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnökének a posztról távozó ausztrál John Fahey utódaként.
Ő volt az egyetlen jelölt a tisztségre, s a küldöttek egyhangúlag szavaztak igennel. Megbízatása két évre szól, s január elsején lép hivatalba. Reedie korábban a Brit Olimpiai Szövetséget (BOA) vezette, s elnöke volt a Nemzetközi Tollaslabda Szövetségnek. A 72 éves sportdiplomata a szervezet első európai elnöke.
A WADA johannesburgi világkonferenciájának keretében lebonyolított voksolás eredményeképpen a dél-afrikai Makhenkesi Stofile, az ország volt sportminisztere, jelenlegi németországi nagykövete lett a WADA alelnöke.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.