2013. november. 11. 16:11 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 11. 17:57 Sport

Hosszú Katinka rengeteget keres külföldön

Hosszú Katinka tokiói sikereivel áttörte a 200 ezer dolláros határt, ami pénzdíjak tekintetében új rekord a nemzetközi úszósportban. A hétvégén, az 50 méteres mellúszásban elért országos csúcsával pedig történelmet írt Magyarországon: ő az első úszónő, aki mind az öt úszásnemben csúcstartónak mondhatja magát.

Hosszú Katinka gyakorlatilag megállíthatatlan, ötösével szerzi az aranyérmeket a rövid pályás Világkupa-sorozatban és a különböző bónuszokkal egyetemben immár 209 ezer dollárnál tart az összesített keresete – csak a 2013-as sorozatban.

Katinka 59 ezer dollárt gyűjtött azzal, hogy az eddigi nyolc állomáson a különféle számokban dobogóra állt, ezen túlmenően 60 ezer dollárt kapott az Eindhovenben és Berlinben felállított hat világrekordjáért, és további 90 ezret, mint az előző két nagyobb etap – az európai (Eindhoven, Berlin), illetve a közép-keleti viadalok (Moszkva, Dubaj, Doha) – különversenyének győzteseként.

Az már a szerdán-csütörtökön esedékes záróviadal, a pekingi előtt egyértelmű, hogy Katinka nyeri a távol-keleti etapot és az összetettet is, ami további 150 ezer dollárt jelent majd a számára, azaz világbajnokunk körülbelül 370 ezer dolláros, azaz nyolcvanmillió forintos bevétellel zárja az idei Világkupa-szériát.

Katinka emellett országos csúcsokat is döntött, Tokióban 50 méteres mellúszásban javította meg Kovács Ági 2006-os rekordját (31.12 másodperccel), így ő az első magyar úszó, aki – legalábbis rövid pályán – mind az öt úszásnemben (gyors, hát, pillangó, mell, vegyes) tart egy csúcsot. Katinka egyébként jelenleg összesen 10 rövid pályás számban számít rekordernek.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.