Két évig pihenhet a metamfetaminozó teniszezőnő
Doppingvétség miatt két évre eltiltotta a versenyzéstől Nuria Llagostera spanyol teniszezőnőt a sportág nemzetközi szövetsége (ITF).
A hétfői bejelentés szerint tiltólistás ajzószernek, d-metamfetaminnak a nyomaira bukkantak Nuria Llagostera mintájának elemzésekor a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség által akkreditált montreali laboratóriumban.
A 33 esztendős, 2005 óta csak párosban induló teniszezőt a júliusi, stanfordi tornán ellenőrizték. Az ITF közölte, a játékos nem tudott elfogadható magyarázatot adni arra, hogy mi módon került szervezetébe a tiltott anyag.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.