Az eddig valamennyi állomáson indult Hosszú Katinka mellett a betegségéből felépült Gyurta Dániel is részt vesz az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának hátralevő három versenyén.
A 25 méteres medencében zajló pénzdíjas széria távol-keleti szakasza Szingapúrban kezdődik, a kedd-szerdai viadal után szombaton és vasárnap Tokióban folytatódik, majd a november 13-án és 14-én rendezendő pekingi versennyel zárul.
A hazai szövetség hétfői tájékoztatója szerint az olimpiai és világbajnok Gyurta betegségét teljesen kiheverve kiváló mentális és fizikai állapotban vág neki a befejező vk-etapnak.
Hosszú és Gyurta Dániel mellett utóbbi öccse, Gergely, továbbá Földházi Dávid és – csak Szingapúrban – Lukács Evelyn indul.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.