Eldőlt: Storcz Botond marad Rióig
Storcz Botond, az eddigi szövetségi kapitány lett a felnőtt kajak-kenu válogatottak vezetőedzője. Megbízatása a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiáig szól.
A magyar szövetség csütörtöki közleménye szerint az elnökség elfogadta a múlt héten kinevezett szakmai igazgató, Csabai Edvin javaslatait, így Storcz a felnőttek, Hüttner Csaba pedig az utánpótlás válogatott élén áll majd.
"Fontos, hogy meglegyen a folytonosság a gyorsasági szakág vezetésében" - mondta Csabai Edvin.
"Bár szakmai koncepcióm szerint a jövőben jóval nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni a szabadidős szakágaink fejlesztésére, mint korábban, az azonban tény, hogy a kajak-kenu sportág megítélése elsősorban a versenysportban elért eredményeinktől függ. Ezért a gyorsasági válogatott felkészítését két olyan szakemberre bízom, akik az elmúlt években már bizonyítottak" - tette hozzá.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.